Rólam
Körülbelül húsz évvel ezelőtt találkoztam először a számmisztikával, és azóta ez az ősi tudás szinte észrevétlenül beleszövődött a mindennapjaimba. Az évek során több tanfolyamon is részt vettem, folyamatosan bővítve az ismereteimet, és a numerológiai szemléletet később az asztrozófia mélyebb rétegeivel is összekapcsoltam. Mégis azt gondolom, hogy az elmélet önmagában nem elég – az igazi beavatás nem a könyvekből, hanem az életből érkezik.
Számomra ez a fordulópont akkor következett el, amikor kisfiaimat autizmussal diagnosztizálták. Ők lettek az én mestereim, tanítóim, beavatóim – egy olyan különleges útra hívtak, amelyhez semmilyen tanfolyam nem hasonlítható. Mellettük egy intenzív, gyorsított, spirituális önismereti tanulási folyamatban veszek részt minden egyes nap. Általuk ismerem meg az élet valódi mélységeit, a jelenlét, az elfogadás és a feltétel nélküli szeretet legigazabb arcát.
Ezt a mély élettapasztalatot ötvözöm most a numerológiai tudásommal – és vettem a bátorságot, hogy másokat is támogassak ezen az úton. Az elemzéseimmel szeretnék kapaszkodót, megértést és irányt mutatni azoknak, akik keresik önmagukat, válaszokat, vagy éppen a helyüket a világban.